Jani megelégedéssel tüdőzte le a cigaretta füstöt, és szabályos karikákat eregetett ki. Egyre ritkábban gyújtott rá mostanában, inkább csak akkor, ha gondjai adódtak, vagy váratlan helyzet alakult ki az életében. Elnyúlva feküdt az ágyon, kéjesen eregetve a füstöt, tökéletes egyensúlyban érezte testét a lelkével. A gondok mostanában egyre többször kopogtattak az ajtón, így ideje sem volt már évek óta arról ábrándoznia, hogy megváltozhat az élete. Arról, hogy újra nyugalmat találhat egy párkapcsolatban. Ötvenen túl, pedig már egyszerűen esélytelennek tartotta.

Mikor legutóbb szerelmes volt, akkor az életét tette volna fel arra a húsz évvel fiatalabb nőre, akivel hajóra szállt, hogy válása után valami újat tapasztalhasson. Különleges utazás és munka volt ez egyben, a Dunán végig.

Ő a hajó főszakácsa volt, magas barna haj, nagy barna szemek, mélyen ültek szemgödrében, ha ezekkel a szemekkel egy nőre ránézett, ott bugyi nem maradt szárazon. Jó humora volt, imádott sziporkázni, a középpontban szerepelni. A nőket is imádta egy bizonyos pontig, de mindig is hű maradt fiatal szerelméhez. Mindene megvolt, amire egy negyven éveiben járó férfi vágyhat. Fiatalabb nő, gyönyörű lakás a fővárosban, ami kettejük ízlésének harmóniáját tökéletesen tükrözte. Nem csak otthon volt ez, hanem szerelmi fészek is egyben, ahol a gyönyör forrását felszabadíthatták egymás testében, mikor hazaérkeztek. Őrült tempóban estek egymásnak minden alkalomkor, a hajón ugyanis nem mindig volt megfelelő az időzítés, a feszített munkatempó miatt. Esténként már csak arra maradt idejük és erejük, hogy egymást átkarolva hajnalig aludjanak. De boldogok voltak és Jani végtelenül szerelmes.

A nő fekete hosszú hajú, fehér bőrű, magas huszonkét éves lány volt, zöld szeme, az orgazmus kapujában mindig kék színűre változott, ezt Jani mindig nevetve jegyezte meg, aminek a vége az újabb szenvedélybe merülés volt, éjszakákon és nappalokon át, amikor csak úgy érezték mindketten ráhangolódtak testük kényeztetésére. A korkülönbség ellenére éveken át tökéletes volt az összhang közöttük, az élet hétköznapi pillanataiban és a szexben is. Sőt ez kifejezetten jót is tett kapcsolatuknak. A tapasztalt, idősebb férfi bölcsessége vezette a fiatal, s olykor rossz döntésre hajlamos nő döntéseit, ezért Linda mindig hálás volt. Hálás volt, hogy visszafogta, nem engedte csapongani, egyedül csak a szexben voltak kijelöletlen határok, de ez kettejük életében egy olyan központi hely volt, amit kevés pár mondhat el. Jani fel volt készülve, hogy ez az érzés az utolsó lesz, amit nő iránt érezni fog. Bár néha apja szavai a fülébe csengtek, aki féltette fiát a csalódástól, mert mi lesz, ha jön egy fiatalabb férfi, aki elragadja tőle a fiatal lányt. Ezek a gondolatok csak akkor ütötték fel fejüket, ha egyedül maradt, ha a nő a szüleihez, vagy a barátaihoz utazott, abban a percben Jani lelkében kiütköztek a magány sorvasztó jelei.

A gondok akkor kezdtek jelentkezni, mikor Janinak a látása hirtelen romlani kezdett, s az első vizsgálat során megállapították, hogy egy daganat van a szemében, ami nagyon ritka ugyan, de annál veszélyesebb. Kimondták az ítéletet, akár mindkét szemére is megvakulhat az operációtól függetlenül. Ekkor kezdett megromlani kettejük között a kapcsolat. Sokáig észre sem vette. A lánynak mintha nehezére esett volna a kórházba bejárni, mellette lenni. Egyszer csak azt vette észre, a lány szégyelli, hogy egymáshoz tartoznak. Először csak véletlennek tűnt, arra gondolt ő értékelte túl a mozdulatokat, a szavakat. Ez viszont egyre többször fordult elő, ez az érzés túl sokszor járta át ahhoz, hogy ne higgyen neki. S az elhidegülés, az egymástól elfordulás kezdte rozsdaként szétmarni azt a tökéletes közelséget, amivel egymás iránt rajongtak.

Linda úgy érezte nem bírja sokáig azt a nyomást, ami a férfi kórházi kezelésével, operációjával nehezedik rá. Úgy érezte megőrül, úgy érezte, máris eljött a vég. A kapcsolatuk meghalt és nincs tovább. Nem akart tovább ebbe a kapcsolatba létezni, mert ez számára már egy lehetetlen helyzet volt. Ahogy a gondok nőttek, ahogy a műtét bizonytalansága egyre közelebb volt, ő úgy távolodott el Jani szerelmétől. Csak az járt a fejébe, hogy minél messzebbre tűnjön el és vissza se nézzen. Ezért mielőtt Janit kiengedték volna a kórházból az operáció után, Linda összepakolt mindent, s egy ismerősével, egy fiatal, karrierista mérnökkel elutazott, csak egy levelet hagyva maga után: „Ne haragudj rám, mindig is szeretni foglak”. Ezzel az egy mondattal búcsúzott az örökéletűnek hitt szerelemtől. Nem tagadta azóta sem, hogy erre a lépésre fájó szívvel szánta rá magát, de ezt már soha többet nem tudta elmondani Janinak.

A férfi hónapokig volt kórházban, s bár műtétje jól sikerült, mégis maradandó károsodást szenvedett, bal szemére lassanként megvakult. S ezt már végképp nem tudta elviselni a nő, mindent összepakolt a lakásból, amit csak mozdítani tudott és eltűnt. Azt is elvitte, ami kettejüké volt.

Mikor Jani hazaért a kórházból, úgy tudta Linda épp a szüleinél van, s estével érkezik vissza a városba. Mivel emelnie nem volt szabad, ő csomag nélkül lépett ki a liftből, a taxis vitte utána a bőröndöt, megállt az ajtóban, elfordította a kulcsot, és belépett az üres lakásba. Nem volt benne egyéb, csak a cetli egy kisasztalon, mellette egy ágy, s az antik lámpa az éjjeliszekrényen, amit még a lánytól kapott. Először nem értette mi történt. Hirtelen az is átfutott az agyán, talán nem is az ő lakásában áll. De a falak, a színek, hangulat a légkör, még így lecsupaszítva is az ő kettejük szenvedélyét, szerelmét tükrözte. Megállt az üres lakásban, kezében a cetli és hirtelen úgy érezte minden hiába volt. Hiába küzdött a betegséggel, ha most egy üres lakásba kell hazatérnie. Kifizette a taxist és leült az ágyra. Mai napig szorongás fogja el, mikor ezekre a pillanatokra gondol. Mikor felidézi, milyen volt újra emberré válni. Egy valamiért tud mindennek ellenére hálás lenni a lánynak; ha ő nincs, talán most nem élne, nem harcolt volna a kórral, nem érezte volna úgy, hogy férfi ereje, évei tüzén negyvenhét évesen valakiért még érdemes lehet.

-nairof-