Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

..amiről a sötétben beszélnek...

2015. október 18. 20:24 - nairof

Férfi magány

Miki elégedetten, a szó szoros értelmében kielégülten szállt fel a villamosra. A lehető legtávolabb ült le a tömegtől, most magányra vágyott, hogy érzéseivel, gondolataival szembesüljön. A villamos nehézkesen megindult, a rezgéstől kellemes bizsergés járta át a testét, már- már úgy érezte mindjárt merevedése lesz.
Hosszú út vezetett idáig, míg újra valóság lett egy fehér női váll érintése, a női bőr illata, a csókok feszítő hiánya sok szenvedést okozott, sok elutasításban volt része.


Míg haladt a villamos megállóról, megállóra volt ideje végig gondolni az egész életét, kapcsolatát feleségével, lányával és az új párjával, szeretőjével, kedvesével, nem is tudta hirtelen, hogy nevezze magában Őt.
Magánya igazából akkor kezdődött, mikor nem tudott két nő között dönteni a katonaság után. A szerelem akkor jött, mikor a másik lány már otthon várt rá. Egyik oldalt jött a szerelem, másik oldalon az anyagi biztonság. Nem az anyagiak miatt, akkor úgy érezte, nem azért, de utóbbi mellett döntött.

shutterstock_63368677.jpg


Eleinte elhitte, hogy szerelmes, fiatalon – 21 évesen – még nem tűnt fel, hogy a szexszel fűtött órák mögött nincs ott az összhang, ami jó esetben, egyszerre meríti a szenvedély tengerébe a párokat.
Mindig is a teltebb nők izgatták fel fantáziáját, testét. Egy telt női válltól minden kémiai folyamat maximális fokon kezdett el benne égni. Az évek során ezt az érzést keverte össze a szerelemmel.


Sokáig elég volt a szeretkezés a feleségével, naponta, hetente, majd egyre ritkábban érezte ezt a gyönyört…most visszagondolva, talán még az is elég lett volna, ha ez marad, ha csak a ritka szex, érzelem nélkül. Éveken át reménykedett, ha megkapná a testi gyönyört, amire egy férfinak szüksége van, elnyomná magában a lelki-érzelmi ürességet. Képes lenne kompromisszumot kötni. Szexért cserébe odaadná a lelkét.

shutterstock_60410632.jpg


Ez azonban mind kevésnek bizonyult, mert az elhidegülés egyre mélyebben ásta bele magát házasságába. 35 éves korára odáig jutott, hogy a maszturbálás minden napos volt, sőt, ha tehette, naponta többször is elvonult a fürdőszobába. Ettől a tevékenységtől már lassan függő lett, de a pillanatnyi remegő orgazmus mély üresség érzettel járt. Ez az üresség egy idő után nagyon taszította.
Haragudott magára, más férfinak a félrelépés, a házasságtörés a változatos szex kézenfekvő módszere.
Haragudott a nőkre, amiért annyira féltik a gyönyör forrását tőle. Más férfiaknak milyen könnyen odaadják magukat. Csak neki nem. Nem és nem.


Nem volt mit tenni, vállalta ezt a különös magányt, mikor már a családi egyszerű beszélgetések is marakodássá válnak, mikor az együtt alvás csakis külön takaró alatt elképzelhető.
A legjobb dolog, mikor a külvilág előtt kell mutatkozni, mert akkor egy harmonikus családot lát mindenki, egy olyan családot, amiről ő is mindig álmodozik, amiből csak a neki járó rész a testi együttlét, a felszabadító szeretkezés nincs meg. S ettől az apró réstől kezd széttöredezni az egész.

shutterstock_55339672.jpg


Már – már őrült tempóban hajtotta a vágy egy forró, nedves női ölbe, a szex éhség mindennél mélyebben ásta bele magát a zsigereibe.
Mosolygott magában, ahogy most végig gondolta, miképp jutott el egy másik nő karjaiba, s ettől milyen mértékben teljesedett ki az élete.


A villamos hirtelen fékezett, kirángatva Mikit az elmélkedésből, amire az út hosszúsága miatt bőven volt ideje.
Újra és újra szerette végig gondolni milyen volt az első alkalom Laurával, milyen volt a rég érzett csók elsöprő ereje, milyen volt az annyira vágyott női váll érintése, az ajak és a bőr találkozásának illata.
Bár, sosem volt egy társasági ember, ez a nő az ő hódítása volt. Ízig-vérig ekkor érezte igazán, hogy férfi, akiben az életerő és a szexuális erő a maximumon ég.


Miki kb. 180 cm magas, vékony férfi, szőkésbarna rövid haj, magas homlok, nyílt barna szemek, amihez kifejezetten jól állt a vékony keretes szemüveg, volt benne egy különös sárm, amit a gátlásai miatt eddig nem tudott kihasználni.
Laurával viszont minden más, elég volt a közelében lenni, úgy érezte kinyílik a lelke, szárnyal, egy orgazmus közeli felszabadító állapotba kerül. Isteni érzés volt.
Egy munkahelyen dolgoztak. Egy munkahelyen, főleg, ha, férfiak nők együtt dolgoznak, sok téma felvetődik a munkatársak között, néha egészen sikamlós dolgokról is.

shutterstock_56040319.jpg


Ilyen sikamlós, humoros szócsaták közepette kerültek egyre közelebb egymáshoz. Egy-egy viccmeséléssel, nevetéssel a másik szemébe nézéssel, kétértelmű szavakkal, lopott érintésekkel.
Nem volt ez tudatos akkor. Csak a vágy hajtotta, a férfierő, ami kikívánkozott belőle.
Aztán a szaporodó bókok, nevetések, lopott puszik, majd csókok már egyre többet jelentettek.
Volt közöttük valami érzelmi kötődés, amiért most nagyon hálás tudott lenni, ettől váltak a lopott találka órák, az egyre szaporodó szeretkezések önzés nélküli áldozatok a gyönyör oltárán.


Óh, az a felejthetetlen első szeretkezés.


Szinte önkéntelenül felsóhajtott az emlékezés gyönyöre alatt. Szeme sarkában mosoly húzódott a szemüveg kerete alatt, ha rágondolt milyen szorongva ment el az első randevúra. Attól félt a megfelelő pillanatban mégsem tud majd teljesíteni, a szex nélküli hosszú évek megtették a hatásukat. Úgy érezte teljesen más, mikor öncélú élvezetről van szó, s teljesen más, ha egy nőnek kell gyönyört adni.


Nem is álmodta, hogy ennyire romantikus lesz, a csinos kis egy szobás lakást, finom gyertyák illata lengte be. Nem tolakodóan, szinte csak diszkréten, mintha tudnák, két embernek mennyire intim kapcsolata bontakozik ki.
Érkezéskor csak egy rövid puszival köszöntötték egymást, mintha nem akarták volna, hogy hirtelen elsodorja őket a szenvedély árja. Egy pillanatra úgy érezte, ha egy másodpercnél tovább tapad ajkuk össze, akkor menthetetlenül belevesznek abba a bizonyos mélységbe.

shutterstock_64527634.jpg


Nem tagadta zavarban volt, a zavar jele nála, ha gyakran a szemüvegéhez nyúlt, ezt a mozdulatot Laura már nagyon is ismerte.
- Kicsit zavarban vagy – jegyezte meg, egy mosolyt csatolva a mondathoz.
- Iiigen, tudod, hogy évek óta nem volt részem ebben a kegyben – próbált humoros maradni.
- Akkor nagyon jó fiúnak kell lenned, hogy most megkapd – válaszolta Laura, egy egészséges nevetéssel.
- Mindig az vagyok! – mondta, közben megfogta a nő kezét és csókot lehelt rá..
- Óh, a kis romantikus – így csipkedték egymást kedveskedő szavakkal, míg Laura kinyitotta az előkészített üveg telt színű vörös bort.


Majd koccintottak, lassanként iszogatták az édeskés vöröset, közben beszélgettek, nevetgéltek, a vágy fénye mindkettőjük szemében ott bujkált. Mindennél jobban érezték egymást, pedig még alig történt fizikai érintkezés, titokban mindketten attól tartottak, ha vége a lopott csókoknak, a lopott kézszorításoknak, akkor a varázs, az izgalom egy csapásra odavész.
Szó sem volt erről, ahogy most egymás kezét szorongatták, egymás arcát simogatták, ahogy lassú édes borízű csókokat váltottak, a szerelem tüze egyre magasabban csapott fel testükben.


Igen, Miki akkor úgy érezte az első szabad csóktól teljesen beleszeretett ebbe a szőkésbarna félhosszú egyenes hajú, kellemesen telt alkatú, mindig mosolygós nőbe.
Hosszan ízlelték egymás ajkait, nyelvük vad táncba kezdett, közben Miki kezdte kibontani Laurát a ruháiból, előbb csak a felsőt gombolta ki, leeresztette a vállán, remegő kézzel simogatta azokat a farok állító hófehér, selymes, mandulaillatú vállakat.

shutterstock_53960797.jpg


Ajka Laura vállairól lefelé kezdett siklani, a nő közben a tarkóját simogatta, a már meztelen férfiháton futott végig a tenyere, míg Miki a nő melleit szabadította ki csinos fogságukból. Alig tudott betelni a látvánnyal, alig merte megérinteni az élvezet eme különleges formáját, de amint látta ez az édes testrész milyen szenvedéllyel reagál az érintésre, egyből nagyobb bátorsággal csókolgatta, nyalogatta, markolászta.


Egyre mélyebben haladt a csókokkal, végig Laura hasán, az összes vér a fejéből vízesésként tódult férfiasságába, a rég óhajtott nedves öl, már csak egy csóknyira volt tőle.
Nem merte siettetni Laura ölét birtokba venni, nem akart csalódást okozni, bár a nő reakciójából, bő nedvéből ösztönösen érezte mindketten egyet akarnak. Elmerülni egymásban.
Izzadság cseppek jelentek meg a nő hátán egyre követelőzőbben húzta magára a férfit, ellentmondást nem tűrően rángatta le egy számmal kisebbnek tűnő alsóját, hogy utat engedjen Miki beton keménységűre duzzadt férfiasságának.


Vékony ujjaival incselkedően simította végig a férfi makkját, az érintés hatására, síkos kéjcseppek jelentek meg rajta. Laura hangos nyögdécseléssel adta jelét, már nem bírja tovább, Miki hátsójába markolva teljes erőből húzta magára, akinek alig volt ideje letépni csipkés bugyiját. Ez a mozdulat teljesen bevadította, bika módján hatolt a barlangos szerv mélyére, egészen tövig. Ekkor egy másodpercnyi pihenőt tartott, érezni akarta minden idegsejtjében milyen újra egy nő mélyén lenni.

shutterstock_17498989.jpg


A nő szinte ösztönösen megérezte, miért volt szükséges ez a pihenő, s ameddig csak bírta széttárta lábait, minél mélyebben érezze magát a férfi benne. Egymás szemébe néztek miközben a gyönyör csúcsa felé vették a ritmust. Miki önmagán is meglepődött mennyire sokáig bírja, a nélkül, hogy elélvezzen, a vágy ösztöne hajtotta, mikor kell lassítani és mikor gyorsítani a gyönyör tempóját.
S bár nem volt biztos benne, egyszerre élveztek–e el, érezte a nő hüvelyének szorításán, majd ritmikus elernyedésén, hogy ő is bejárta a csúcsokat.


Talán még egy fél óráig feküdtek egymáson misszionárius pózban, apró, annál élvezetesebb csókokkal borította Laura nyakát, egész a melléig. Érezte hímvesszője lassan lelankad és kicsusszan a még mindig forró női ölből, de minden érzékét tovább feszítette, heréjét perzselte a vágy, mennyire kívánja továbbra is ezt a női testet.
Nem tudott volna újra szerelmet ígérni egy nőnek, de mégis most mindent feladna, csak ebben a gyönyörben részesülhessen újra és újra.


Együtt zuhanyoztak le, együtt vacsoráztak, mindent el tudott volna képzelni Laurával. Az „együtt” érzése, valami egészen különleges hatással volt mindkettőjükre.


Innen már nem volt visszaút. Most is tőle utazik haza, a lassú és hosszú zötykölődés alatt, mindig van ideje újra átélni az érzést, így tudja megtartani, így nem vész el soha a bizsergés, ami ébren tartja a férfi vágyat.
Nem kell többé attól az ürességtől félnie, ami a hitvesi ágyban, de a külön takaró alatt éjszakánként mellé telepszik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://erotikusrahangolttortenetek.blog.hu/api/trackback/id/tr47988411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
..amiről a sötétben beszélnek...